Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk. További információ.
Termékek Menü

Gazdasági Rádió - Szupermenek nyeregben

Gazdasági Rádió - Szupermenek nyeregben

A közlekedési ipar egyik legnagyobb slágere nálunk is utolérhető, bár az üzlet tőlünk nyugatabbra azért jobban pörög. - A Gazdasági Rádió cikke.

Az eredeti cikket itt találja: http://gazdasagiradio.hu/cikk/81975/

 

Nyugat-európai kerékpárutakon tekerve gyakran találkozunk olyan biciklistákkal, akik mintha emberfeletti erővel rendelkeznének; az alpesi utakon mosolyogva kerekeznek fel a hegyek tetejére. A bringákat megvizsgálva aztán kiderül a turpisság, észrevehetjük, hogy a kerékpárokba kicsiny elektromotorokat építenek, melyek segítenek a távolságok és a magasságok leküzdésében, hiszen együtt hajták a kerékpárt az emberi izomerővel.

Mint annyi más műszaki innováció, az elektromos kerékpár is Japánból érkezett hozzánk. A Yamaha 1998-ben mutatta be az első ilyen bringáját, melynek nyomán ma már számtalan gyártó több ezer termékéből válogathatunk. A műszaki fejlődés megállíthatatlan, a "pedelec"-ek (Pedal Electric Cycle kifejezésből) szinte évente megújulnak, a hajtáslánc egyre könnyebb és kisebb lesz, így ma már nagyon tüzetesen kell megnéznünk egy korszerű elektromos kerékpárt, ha fel akarjuk fedezni, hogy nem hagyományos bringával van dolgunk.

A pedelec kerékpárok kezelése semmiben nem tér el a hagyományos bicikliktől. A rendszer teljesen automata, úgyanúgy kell tekerni, mint a hagyományos kerékpárokat, menet közben nem kell se gázkart húzni, se gombokat nyomkodni. A kerékpárt kifinomult algoritmus vezérli, méri a kerék fordulatszámát, a pedálozás erejét, a rásegítés előre beállított fokát, és egy bonyolult számítógépes program vezérli, hogy az elektromos motor hogyan könnyítse a pedálozás erejét. A kormányon elhelyezett kijelzőn pedig le lehet olvasni az elektromos hajtással összefüggő adatokat, például azt is, hogy még mekkora távolságot tehetünk meg. 

A felhasználó persze a mérnöki arzenálból menet közben semmit nem vesz észre. A nyeregbe ülve általában széles mosollyal tapasztalja, hogy ez a bringa aztán fantasztikusan megy! És teljesen zajtalanul. Egy akkumulátor töltéssel (amit hagyományos 220V-os hálózati csatlakozóról tölthetünk fel) 60-100 km távolságot lehet megtenni 25km/h-ás átlagsebességgel. A pedelec előnye, hogy kerékpárnak minősül, így se vizsga, se biztosítás, se kerékpáros sisak nem kell a vezetéséhez, bár ez utóbbit azért melegen ajánljuk. És ami még fontos, ezeket a járműveket ugyanúgy tekerni kell, mint a hagyományos társaikat, így könnyű testedzésnek sem utolsó a használatuk. És persze teljesen környezetbarát helyváltoztatási formát jelentenek.

Az idősebb korosztálynak mindenképpen bejön az elektromos kerékpár, hiszen aki meg akarja őrizni az aktív életmódját, az előbb-utóbb fontolóra veszi az ilyen segítség elfogadását. Aztán van, aki közlekedési eszközt lát az ilyen drótszamarakban,mert a városi forgalomban gyorsabb, és olcsóbb mint az autó vagy akár a tömegközlekedés. A fejlett országokban az elmúlt években pedig beindult a hétvégi leisure kerékpározás. Elektromos kerékpárok hada rója az utakat, és a tulajdonosnak olyan élményeket nyújtanak, ami csak a bakancsos turistáknak adatik meg. A téma iránt érdeklődők további részleteket olvashatnak a hatszel.hu webblogon.

Tartalomhoz tartozó címkék: Rólunk