Maximális rásegítés
25 km/h
Motor típusa
Act. +
Akku kapacitás
500 Wh
Cikkszám: 223130200543
A Hercules talán az egyik legnagyobb múltú kerékpármárka a kínálatunkban. A nürnbergi cég története egészen 1886-ig nyúlik vissza, az első kerékpárjaik ekkor gördültek ki a gyárból. A múltban időnként belekezdtek motorkerékpárok és gépjárműveket gyártani, de a hangsúly mindig a kerékpárokon volt. Az elektromos szegmensben mindenkit megelőzve 1980-ban mutatták be az első modelljüket. Azóta kínálatuk széles körben kiterjedt: az E-MTB-től kezdve a túrakerékpárokon át a városi kétkerekűkig, de még kompakt összecsukható modelleket is gyártanak.
Ezeket a kerékpárokat kis távolságok megtételére, mindennapos városi használatra javasoljuk. Felszerelésének köszönhetően bármilyen napszakban és időjárási körülményben használhatjuk. Kisebb túrákra is használhatjuk, mivel ezeknél a modelleknél is kiemelt szempont a kényelem.
A Bosch harmadik generációjának 50 Nm-es változata. Ez a motor főképp városi használatra, vagy kisebb túrákra javasolt. Sík terepen a leghatékonyabb, de ezt a motort már dombos vidéken is nyugodtan használhatjuk. Ez a generáció a Bosch egyik legtovább gyártott családja, ezáltal rendkívül megbízható és kiforrott technológiáról beszélhetünk. A motor ellenállása szinte nulla, így ha esetleg lemerülne az akkumulátor, akkor is könnyedén tekerhetjük a kerékpárt.
Monokróm levehető Bosch kijelző. Számtalan fontos információt megjelenít, mint például a motor aktuális teljesítménye, vagy a hatótáv a rásegítés függvényében. Megfelelő csatlakozójú kábellel a telefonunkat is tudjuk tölteni róla opcionálisan. A kerékpárról levéve az utolsó adatokat rögzíti az Intuvia, így a kerékpártól távol is megtudjuk tekinteni azokat.
Ezen az oldalon megtalálható az összes használati utasítás az általunk forgalmazott kerékpárokhoz.
Ha pedig arra vagy kíváncsi hány km-t tudsz megtenni, a Bosch hatótáv kalkulátor lehet a segítségedre.
Figyelem! A hatótáv kalkulátor alapvetően Bosch rendszerekhez készült, de egy hasonló nyomatékú motort és egy hasonló kapacitású akkumulátort kiválasztva egy becsült értéket kaphatunk más gyártók rendszereihez is!
| Állapot | Új |
| Modellév | 2023 |
| Gyártó | Hercules |
| Váztípus | Alacsony |
| Vázméret | 43 cm |
| Felhasználás módja | Városi |
| Maximális rásegítés | 25 km/h |
| Kijelző típus | Bosch Intuvia |
| Akku elhelyezkedése | Csomagtartó |
| Kerékméret | 28 " |
| Erőátvitel | Lánc |
| Rugózás | Első teleszkóp |
| Féktípus | Magura HS11 |
| Fékfajta | Kontra+felni |
| Váltó sebességfokozatainak száma | 7 |
| Váltó | Shimano Nexus |
| Váltó típusa | Agyváltó |
| Váltó működése | Mechanikus |
| Motor gyártója | Bosch |
| Motor típusa | Bosch Active Line Plus |
| Akku kapacitás | 500 Wh |
| Emelt teherbírás | Nem |
A kép illusztráció! A jelenlegi alkatrészellátási problémák miatt a kerékpár specifikációja eltérhet a képen látható alkatrészektől, de minden esetben azonos minőségű komponensek kerülnek beszerelésre. Bővebb információkkal kapcsolatban keresd bizalommal kollégáinkat!